„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az LMP szerint a fideszes oligarchák már a köz- és felsőoktatásra, valamint a 17 milliárd forintos piacot jelentő tankönyvellátásra is rátették a kezüket, ők diktálják az oktatási reformokat.
Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási bizottságának LMP-s alelnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nemrég olyan nyelviskolák jutottak több tíz- vagy százmillió forintos európai uniós támogatáshoz, amelyek "a föld alól nőttek ki, egyik pillanatról a másikra", vagyis a haverok zsebébe került a pénz.
Bírálatában a legnagyobb bűnnek a tankönyvpiac "szétverését" ítélte, mondván, a kormány egyetlen céget hoz monopol helyzetbe, a miniszter pedig korlátlan szabadságot kap azzal kapcsolatban, hogy mi kerüljön be a tankönyvekbe.
A felsőoktatásról szólva kijelentette: bár Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkár készített egy a szektor és a tudományos élet számára elfogadható stratégiát, a "miniszterelnök haverjai" nem a minőségi felsőoktatás, hanem a munka alapú társadalom mellett tették le voksukat.
Osztolykán Ágnes árnyékminiszternek nevezte Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, és azt mondta: a miniszterelnökhöz közel álló ember "oligarchái" találják ki, mi legyen a felsőoktatásban. Kijelentette: az LMP szerint olyan országot kell teremteni, ahol mindenki a tudása és szorgalma függvényében boldogulhat.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.