„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A rendőrség rövidesen lezárja a nyomozást a Budapesten eltűnt, majd a Dunában megtalált francia diáklány, Ophélie Bretnacher ügyében, a lány olasz barátja vélhetően tisztázta magát – írja a Blikk.
Február elején a végéhez ér a 2008. december 4-én Budapesten eltűnt francia diáklány ügyében indított nyomozás – írja a Blikk a rendőrségre hivatkozva. A lap felidézi, hogy Ophélie Bretnacher táskáját a Lánchídon találták meg eltűnésekor, a lány holttestét pedig 2009. február 12-én a csepeli öbölben találták meg a Dunában.
A rendőrség először bűncselekményt nem feltételezve közigazgatási eljárás keretében, majd 2009-től emberrablás gyanúja miatt nyomozott. Jogsegélykérelem keretében kérték ki Olaszországból a lány olasz barátjának, Paolo Pierre-nek a vallomását. A férfinek választ kellett adnia arra, hogy honnan ismerte azt a két olaszt, aki a lány táskáját a Lánchídon megtalálta, ez ugyanis furcsa egybeesés, valamint arra is, hogy mély kapcsolatuk ellenére miért nem érdeklődött és kereste a kapcsolatot a barátokkal, hozzátartozókkal a keresés időszakában. A vallomás már megérkezett, a rendőrség a Blikkel azt közölte, hogy annak kiértékelése folyt, de bővebb tájékoztatást az ügy lezárását követően ígértek. A napilap szerint mivel az ügyben továbbra sincs gyanúsított, a férfi vélhetően tisztázta magát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.