Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Konyhakéssel életveszélyesen megszúrta férjét egy nő Dusnokon.
Életveszélyesen megsérült egy férfi, akit a felesége szúrt meg egy konyhakéssel Dusnokon – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn. Gál Kristóf tájékoztatása szerint vasárnap este egy családi veszekedés fajult tettlegességig a házaspár otthonában, és a feleség konyhakéssel megszúrta 42 éves férjét.
Az asszony ezután elment otthonról, a kést egy bokorba rejtette. A férfi életét csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg – tette hozzá a szóvivő. A mentőket a férj értesítette.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a feleség ellen. Az 50 éves helybeli nőt a nyomozók elfogták, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.