A válaszadás joga

Ötmilliós cég áll startra készen, hogy elindíthassa Uj Péter csapatának online híroldalát. A stáb nehézségei egyszerre tükrözik a médiagazdaság és a közélet válságát.

  • Rádi Antónia Rádi Antónia
A válaszadás joga

Magyar Jeti Zrt. néven Uj Péternek, az Index volt alapító-főszerkesztőjének budaörsi lakcímére a napokban bejegyzett, világháló-szolgáltatásra szakosodott cég üzemelteti majd az egyelőre – a Heti Válasz című kormányközeli hetilapra utaló – Jeti Válasz, illetve 444 munkacímeken futó, jelenleg próbaüzemben működő új hírportált. A csapat a legújabb tervek szerint jövő hétfőn tervezi a hivatalos indulást.

A zrt most még teljesen Ujhoz kötődik: ő az egyik igazgató, egyedüli részvényes pedig az év elején alakult PlanCman Kft., amely az exfőszerkesztő vállalkozása. A Magyar Jeti igazgatója még a jetivalasz.hu domaint is jegyző Fenyő Balázs, az Index egykori technikai főnöke, valamint Szedeli Zsuzsanna, a korábban az Index-csoportnak is dolgozó könyvvizsgáló. A csapatot az Index meghatározó újságírói gárdája adja, a szerkesztőség ötöde hagyta el az utóbbi hónapokban az Indexet, hogy csatlakozzon a kiadótól 2011 őszén közös megegyezéssel távozott exfőnökéhez. A tömeges távozás médiapiaci hírek szerint felbőszítette az Index kiadójának tulajdonosa, a Spéder Zoltán bankár által vezetett, az ő érdekeltségébe tartozó Közép-Európai Média és Kiadói Szolgáltató Zrt. (CEMP) vezetőségét. Hogy a CEMP-esek haragjától tart-e a szakma, s ha igen, e félelem összefügg-e azzal, hogy lapzártánkig a „jetiseknek” nem sikerült hirdetési értékesítési megállapodást kötniük, egyelőre rejtély. Az alakuló csapat március végén írt ki meghívásos pályázatot leendő kiadójuk sales house munkájára, amelyre az Origo, az Adaptive és a Sanoma is adott ajánlatot. Úgy tudni, ígéretes tárgyalások folynak az Origóval, a megállapodás azonban még várat magára. A két társaság mindenesetre nem ismeretlen egymás számára: Vaszily Miklós, az Origót megjelentető cég vezérigazgatója például korábban hasonló posztot töltött be az Indexnél, ráadásul Uj az utóbbi hónapokban az Origónál tevékenykedett a címoldal megújításán.

Uj Péter
Dudás Szabolcs

„Nem becsüljük alá Magyarországon a politikai okokra hivatkozó, a szervezett bűnözéssel finom rokonságot mutató zsarolási módszereket” – osztotta meg tapasztalatait Uj a Klubrádióban a múlt héten. Az elmélet szerint korábbi kiadójuk áll annak a hátterében, hogy a piacon – nem kis részben a Heti Válasz cikke nyomán – elterjedt: a Wallis-csoport finanszírozza majd Ujékat, így alighanem a valamikori Wallis-vezér Bajnai Gordon volt miniszterelnök új pártjának, az Együtt 2014-nek lesznek a kiszolgálói (a Wallis-csoport egykor tulajdonos volt az Index kiadójában, és éppen Bajnai írta alá Spéderrel cége részesedésének eladását). Mindez hazugság – hangsúlyozták most a HVG-nek az alakuló portál ügyeinek ismerői –, nagyon is alkalmas ellenben arra, hogy elbizonytalanítsa az üzleti partnereket és a befektetőket.

A Magyar Jeti Zrt.-nek információink szerint a rendelkezésére áll mintegy 100 millió forint tőke, amit nem egy helyről kapott, tíz-húsz milliós tételekben kalapozta össze. A jelek szerint hatott a hírbe hozás Bajnaival, a csapatnak legalábbis az a benyomása, hogy a reménybeli üzleti partnerek aggodalmasabbá váltak. A „jetisek” most kénytelenek bevetni jobbos kapcsolataikat, és magánbeszélgetéseken is nyomatékosítani a politikai távolságtartás szándékát. Ilyen kontaktusok egyébként nem csupán a sokéves hírlapírói múlt okán adódhatnak: Uj Péter például szolnokiként földije és kortársa Nyerges Zsolt Fidesz-közeli üzletembernek. Értesüléseink szerint legalábbis ebbe az irányba is történt kapcsolatfelvétel. A Simicska Lajos Fidesz-közeli oligarcha jobbkezeként ismert Közgép-elnök Nyerges médiatulajdonos is. Igazgató-részvényes a Heti Válasz kiadójában tulajdonos Infocenter.hu Zrt.-ben, amiről piaci hírek állítják, hogy mutat némi érdeklődést a CEMP-csoport iránt. Régi indexesek szerint ez a sejtetés nem új keletű, egy időben még az Infocenternek címzett levelek is landoltak a kiadóban. A csapat azzal oszlatta el a gyanakvást, hogy a kézbesítő esetleg összekeverte a Nyerges-céget a szintén CEMP-érdekeltségű Inforádióval.

A konzervatív pénzember hírében álló Spéder egykori munkahelye, az OTP Bank – ahol az Index-tulajdonos a második ember volt Csányi Sándor mögött – támogatta a Bajnai-párt mögötti alapítványt, s ezt éppen a napokban hozta nyilvánosságra a Haza és Haladás Alapítvány (lásd Vándorló cégpénzek című írásunkat a Fókusz rovatban). Egyéb jelek is utalnak arra, hogy a jelenleg az FHB Bankot elnöklő Spéder eltávolodott egykori felettesétől. A Figyelő cikke ezt az FHB-s háttérembereknek az állami tulajdonú Magyar Posta Zrt. igazgatóságában a közelmúltban szerzett befolyásán keresztül vezette le: jelenleg az OTP a Posta egyik fő hitelintézeti partnere, a piac azonban azt találgatja, változik-e a helyzet az FHB előnyére. Amennyiben igen, az hatással lehet a CEMP médiaportfóliójának (amelybe az Indexen kívül az Inforádió és a Napi Gazdaság is tartozik) politikai irányvonalára, amennyiben a tulajdonos esetleg erősebb lojalitást vár el az Orbán-kormány iránt. Egyelőre azonban az Indexben éppen a „balos szárny” erősödött meg Dudás Gergely főszerkesztői kinevezésével. A Telekom-csoportba tartozó Origo mögött szorosan a második leglátogatottabb magyar hírportált, az Indexet mindenesetre – az egyéb ellenzéki hangvételűnek mondott médiumokkal szemben – nem bojkottálja az állam a hirdetési piacon (lásd ábránkat). Tavaly legalábbis az egy évvel korábbi állapothoz képest több mint nyolcszorosára emelkedett a CEMP-csoport reklámbevétele állami megrendelésekből.

RÁDI ANTÓNIA