szerző:
MTI

A fővárosban 680, országosan csaknem 3000 esetben riasztották az Országos Mentőszolgálat egységeit szilveszterkor - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szerda délelőtt.

Az eddigi adatok szerint az éjszaka 14 petárdabaleset történt. Ezek közül 3 esetben súlyos, roncsolt sérülést okoztak a pirotechnikai eszközök. 

A petárdabalesetek mellett verekedések, tüzek, késelés, újraélesztés, szülés, rosszullét és sok ittas miatt hívták a mentőket az éjszaka folyamán. Győrfi Pál közleményében azt írta: a mentők munkáját sok helyen agresszív részegek nehezítették, egyikük például arcon ütötte a segíteni érkező mentőtisztet, aki ennek ellenére folytatta szolgálatát.

Debrecenben nem sokkal éjfél után egy nő a mentőautóban hozta világra gyermekét. A mentők levezették a szülést, majd az egészséges fiúcsecsemőt és édesanyját bevitték a kórházba - tette hozzá a szóvivő.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Forradalmi ellenállásra szólította fel híveit Matteo Salvini

Forradalmi ellenállásra szólította fel híveit Matteo Salvini

Izgalmasnak tűnik: három részből hajtogatna új telefont az LG

Izgalmasnak tűnik: három részből hajtogatna új telefont az LG

Orbán röhögve dőlhet hátra, míg Trócsányi legrosszabb napjai elé néz

Orbán röhögve dőlhet hátra, míg Trócsányi legrosszabb napjai elé néz

Elvégezték az ezredik sikeres májátültetést Magyarországon

Elvégezték az ezredik sikeres májátültetést Magyarországon

Megkezdődött a Móricz Zsigmond tér környékének kiürítése bomba hatástalanítása miatt

Megkezdődött a Móricz Zsigmond tér környékének kiürítése bomba hatástalanítása miatt

Közel harmadával csökkent a Budapest Bank eredménye az első félévben

Közel harmadával csökkent a Budapest Bank eredménye az első félévben