szerző:
hvg.hu

A fővárosi Jobbik-frakció a budapestiek és az ide érkező vendégek szemen köpésének tartja, hogy a budapesti városvezetés "elfelejtett" igényes központi programokat szervezni az óév búcsúztatására – írta közleményében a párt. Szerintük így koncertek helyett csak a veszélyes tömegjelenetek maradtak.

Míg a vidéki nagyvárosokban "emberek tízezrei szórakozhattak a különböző színvonalas utcabálokon", addig Budapesten nem volt semmilyen tömegcsalogató koncert vagy más, ingyenes szabadtéri rendezvény – közölte Czeglédi János, a Jobbik fővárosi képviselője.

A fővárosi Jobbik-frakció szerint a városvezetés dilettantizmusát jelzi, hogy képtelenek voltak erősíteni Budapest imázsát és turisztikai vonzerejét, mivel nem gondoskodtak kulturált szórakozási lehetőségekről a Belvárosban hömpölygő embertömeg számára.

"Volt helyette veszélyes tömegjelenetek sokasága, köztük olyan is, amely akár tragédiába is torkollhatott volna. A Vörösmarty téren 'elbarikádozták' az útvonalakat, a tűzijátékokra kíváncsi tömeg csak egy szűk folyosón keresztül közlekedhetett, és a hullámzó emberkígyó tumultusba, egymás eltaposásába torkollott. Több gyermeket szinte ki kellett menteni a tömegből" – tették hozzá.

A fővárosi Jobbik-frakció szerint a városvezetésnek sokkal figyelmesebbnek kellene lennie az ilyen óriási érdeklődésre számító utcai tömegrendezvények előkészítésében. "Ha nincs megfelelő szakembergárdája, a Jobbik szívesen segít, hogy élhető és adott esetekben élvezhető is lehessen hazánk fővárosa" – tette hozzá Czeglédi.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Engedély nélkül kötött ki Lampedusán egy mentőhajó, a hatóságok lefoglalták

Engedély nélkül kötött ki Lampedusán egy mentőhajó, a hatóságok lefoglalták

Frissítené androidos telefonját? Most nagyon vigyázzon, átverős programok vannak fent

Frissítené androidos telefonját? Most nagyon vigyázzon, átverős programok vannak fent

Körömvágó ollóval rabolt, egy óra sem kellett az elfogásához

Körömvágó ollóval rabolt, egy óra sem kellett az elfogásához

Kínai tudósok klónozták a rendőrkutyák Sherlock Holmesát

Kínai tudósok klónozták a rendőrkutyák Sherlock Holmesát

Az Alkotmánybíróság lecsapott Makádra

Az Alkotmánybíróság lecsapott Makádra

Szigorítana Weber: aki piros lapot kap, bukja az uniós pénzeket

Szigorítana Weber: aki piros lapot kap, bukja az uniós pénzeket