szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Együtt-PM szövetség szerint egyre több jel utal arra, hogy koncepciós per folyik a Fidesz budapesti székházát tavaly márciusban elfoglaló aktivisták ellen.

A rendőrségi határozat szerint a Lendvay utcai székház életveszélyes, omlik a vakolat, ezért az épületet védő aktivisták annak idején csak a székházfoglalók életét mentették - közölte Szabó Tímea független országgyűlési képviselő vasárnap, a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus arra hívta fel a figyelmet, a hatályos törvények szerint csak az illetékes hatóság állapíthatja meg, hogy egy épület veszélyes-e.

Az Együtt-PM megkereste a fővárosi kormányhivatal kerületi építésügyi hivatalának vezetőjét, hogy történt-e vizsgálat a Lendvay utcai épület esetében. A hivatalos válasz szerint nem történt vizsgálat és a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól (BRFK) sem érkezett ilyen irányú megkeresés - tette hozzá.

Mivel az Együtt-PM nem feltételezi, hogy egy kormányhivatal építésügyi vezetője valótlanságokat állítana, a politikus álláspontja szerint a BRFK jogtalanul és jogszerűtlenül szüntette meg az eljárást Sz. Ferenc és társai ellen. A szövetség ezért azt követeli a rendőrségtől, adjon számot arról, mi alapján állították, hogy a tiltakozók önként távoztak, és honnan vették, hogy életveszélyes helyen álltak az aktivisták.

Szabó Tímea felidézte, tavaly márciusban mintegy hetven békésen demonstráló aktivista jelképes módon elfoglalta a Fidesz Lendvay utcai székházát, ezzel is tiltakozva az alaptörvény negyedik módosítása ellen. Az aktivisták ellen ezután büntető-, illetve szabálysértési eljárás indult.

Ezzel párhuzamosan büntetőeljárás indult az úgynevezett Fidesz-aktivisták ellen is, akik feltehetően bűncselekményt követtek el a békésen demonstrálókkal szemben, amikor őket akaratuk ellenére erőszakos módon eltávolították a demonstráció helyszínéről.

A politikus szerint a rendőrségi határozatban szereplő Sz. Ferenc korábban tíz évet ült börtönben emberölés miatt. Bár a tanúvallomások alapján a Fidesz-aktivisták elkövették a személyi szabadság megsértése bűncselekményt és a kényszerítés bűntettét is, amiért egyenként akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lenne, az ügyészség csak a székházfoglalókkal szemben folytatta az eljárást - tette hozzá.

Az Együtt-PM tiltakozik az ellen, hogy a Fidesz-kormány mindenkit megfélemlít, megzsarol, aki ki akar állni a demokrácia védelmében - mondta Szabó Tímea, aki szerint az a kormányzat célja, hogy a megfélemlítés eszközével minden ellenzéki hangot elhallgattasson.

Kocsis-Cake Olivio, az Együtt-PM szövetség országgyűlési képviselőjelöltje a sajtótájékoztatón azt mondta, nem először állít valótlanságot a Fidesz a saját székházával kapcsolatban. Emlékeztetett arra, hogy nemrégiben Kocsis Mátét, a Fidesz kommunikációs igazgatóját kötelezte a bíróság nem vagyoni kártérítés megfizetésére és helyreigazításra, mert azt állította, hogy a székházfoglalási akció mögött Bajnai Gordon vagy az Együtt-PM áll.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!