24 fős embercsempész bandát kapcsoltak le itthon

Embercsempészéssel foglalkozó bűnszervezetet számolt fel a rendőrség. Két afgán, egy román és 21 magyar állampolgárból állt a banda. A Nemzeti Nyomozó Iroda befejezte a nyomozást, mind a 24 gyanúsítottal szemben vádemelést javasolnak – közölte pénteken honlapján a rendőrség.

  • MTI MTI
24 fős embercsempész bandát kapcsoltak le itthon

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a 24 tagú bűnszervezet 2012. februártól novemberig 121 alkalommal, összesen 435 embernek nyújtott segítséget közvetlenül Magyarország déli határszakaszáról, illetve menekülttáborokból Ausztriába, valamint Olaszországba történő illegális kiutazáshoz.

A bűnszervezet élén két afgán állt, szoros kapcsolatban magyar szervező társaikkal, akiknek az volt a feladatuk, hogy további embereket szervezzenek be illegális szállításokra. A magyar szervezők 100 eurót, a szállítók 200-500 eurót kaptak szállításokként.

Az afgán főszervezővel kapcsolatban állt egy állampolgár is, aki a gyanú szerint középszintű szervezőként magyar sofőröket bízott meg illegális bevándorlók szállításával.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottaknak a bűncselekmények elkövetésével több ezer euró hasznuk volt. A pénz jelentős részét felélték, de az egyik főszervezőnél tartott házkutatáskor 6000 dollárt lefoglaltak a rendőrök. A főszervezők a szállítóknak a bűncselekmények elkövetéséért összesen 61 000 eurót fizettek ki – írta a rendőrség.

Az ügyben az NNI befejezte a nyomozást, és a 24 gyanúsítottal szemben vádemelést javasol a Bajai Járási Ügyészségnek.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.