Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
A Teljesítménytúrázók Társasága közölte, hogy a fővárostól kapott támogatásból nem adtak tovább a Kitörés nevű túra szervezőinek. Schmuck Andor szerint a Kitörés a főváros által támogatott rendezvény, a főváros szerint viszont Schmuck hazudik.
Nyilatkozott a Teljesítménytúrázók Társasága, az a fővárosi önkormányzati támogatást is kapó szervezet, amelyet Schmuck Andor és pártja, a Szocdemek azzal gyanúsítottak, hogy az ő szervezésükben zajlik a Kitörés nevű, szélsőjobbos túra.
A Teljesítménytúrázók - amely tavaly 300 ezer forintot kapott Tarlóséktól - azt mondták, hogy a Kitörés túrának semmi köze nincs a szövetségükhöz, azt semmilyen módon nem támogatják.
Tarlós István főpolgármester előbb azt közölte, hogy felülvizsgáltatja a Fővárosi Önkormányzat által nyújtott, szabadidős programokat támogató pályázatokat, és vizsgálatot indít a Városházán is, majd a túraszövetség cáfolata után leszögezte, hogy az alapján a Fővárosi Önkormányzat a Kitörést egyébként szervező Börzsöny Akciócsoportot sem anyagilag, sem más formában nem támogatja és nem is támogatta, tehát úgy látják, hogy Schmuck Andor nem mondott igazat.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Ez egy kormányhatározatból derül ki, amely pénzt utal ki erre.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.
Gyűlöletkeltésre hivatkoznak.