„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A 76 éves hernádszentandrási férfitől pénzt követelt a késsel betoppanó nő. A férfi piszkavassal támadott vissza.
Szabadlábon védekezhet az a 76 éves férfi, akit a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson történt emberöléssel gyanúsítanak – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
Emberölés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség H. Ferenc ellen, aki megölt egy nőt a településen. A férfi azt állítja, védekezésül bántalmazta a nőt.
A helyszíni szemle adatai szerint a 76 éves férfi otthonában vasárnap kora délután megjelent egy 57 éves asszony, aki késsel fenyegetőzve a házigazdát értékeinek átadására szólította fel. Miután a férfi kivette a kezéből a kést, a nő egy újabbat vett elő.
A férfi védekezésül piszkavassal bántalmazta a nőt, aki a kórházba szállítás közben meghalt. A 76 éves H. Ferenc a szomszédok segítségével értesítette a mentőket és a rendőrséget is.
A megyei rendőr-főkapitányság nyomozói a jogos védelmi helyzetet is vizsgálják.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.