Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A drogot autóalkatrészként adták fel Panamában, és január 13-án érkezett a szállítmány Magyarországra. A gyanúsítottak pedig két nappal később vették át a küldeményt, az ügyintézéshez egy hajléktalan iratait használva. Az ügyről a rendőrség nemzetközi sajtótájékoztatót tart.
Huszonhárom kilogrammnyi, mintegy egymilliárd forint értékű, rendkívül jó minőségű kokaint foglaltak le a fővárosban egy rajtaütés során a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai a napokban – adta hírül szerdai számában a Zsaru magazin.
Egy zuglói lakóparkban végrehajtott akció alkalmával a nyomozók elfogtak egy 41 és egy 46 éves férfit, illetve egy 29 éves nőt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a jelentős mennyiségű kábítószerrel kereskedtek – közölte a hetilap.
A cikk szerint a drogot autóalkatrészként adták fel Panamában és január 13-án érkezett a szállítmány Magyarországra, a gyanúsítottak pedig két nappal később vették át a küldeményt. A vámügyintézéshez egy hajléktalan iratait és adatait használták a csempészek.
A két férfi és a nő panaszt tettek a gyanúsítás ellen, ennek ellenére január 18-án elrendelték előzetes letartóztatásukat. Az ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda jár el – közölte a Zsaru magazin.
Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán közölte, hogy az ügy részleteit csütörtökön, nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismerteti a rendőrség.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.