Padló alá, kárpit mögé dugtak el utasokat egy buszon

Egy román rendszámú turistabusz rejtett zugaiban elbújtatva próbáltak csütörtök este Magyarországra csempészni három szíriai, két iráni és egy iraki állampolgárt a nagylaki határátkelőhelyen.

  • MTI MTI
Padló alá, kárpit mögé dugtak el utasokat egy buszon

A Bukarestből indult és Rómába tartó turistabusz nem sokkal éjfél előtt érkezett a határátkelőhelyre. Az autóbuszon a két sofőr és az utaskísérő mellett 44 bejelentett utas utazott. A jármű tüzetesebb átvizsgálása során azonban további öt férfit és egy nőt találtak, akiket különböző rejtett zugokban bújtattak el az embercsempészek. 

Amint a közleményhez mellékelt fényképeken is látható, az illegális utasok némelyikét a busz padlója alá fektették, de olyan utas is akadt, akinek a busz középső ajtaja mellett, illetve a sofőrülés mögött alakítottak ki helyet, amit a jármű kárpitjával gondosan beborítottak. 

A csempészett személyek 20 és 28 év közöttiek. Az utaskísérő a határrendészeknek elismerte, hogy a be nem jelentett utasokat Ausztriában kellett volna átadniuk, és minden egyes átcsempészett személy után 200 eurót kaptak volna. A buszban elbújtatott bevándorlók ellen illegális határátlépés miatt indul büntető eljárás, a két sofőrnek és az utaskísérőnek embercsempészet miatt kell felelnie a román hatóságok előtt.


 

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.