Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Újra elindítja fél éves programját a Vigyél Haza Alapítvány: az akció keretében a júniusig a budapesti Illatos úti telepről örökbe fogadott szuka kutyákat ingyen ivartalanítják.
A kutyák túlszaporodásának és utcára kerülésének csökkentése érdekében szervezi meg a Vigyél Haza Alapítvány az Illatos úti Állategészségügyi Szolgálattal együttműködésben idén is az ingyenes ivartalanítási akciót - közölte az alapítvány az MTI-vel. A szervezet ebben az évben júniusig vagy az első 100 állat örökbeadásáig vállalja a telepről befogadott szuka kutyák ivartalanítását annak érdekében hogy ne kerüljön évente több száz kiskutya az ebtelepekre.
A program keretében minden öt hónaposnál idősebb, az Illatos útról örökbe fogadott szuka kutya új gazdája az ivartalanítás elvégeztetésére jogosító kupont kap, amely tartalmazza az állatba ültetett mikrocsip adatait. Az ily módon azonosítható kutya új tulajdonosának fel kell vennie a kapcsolatot az alapítvány munkatársaival, akik időpontot egyeztetnek a beavatkozásra szerződött állatorvossal. Az akció további előnye, hogy az ivartalanított, mikrocsipezett kutyák gazdái mentesülnek az ebadó alól.
A program további részleteit az alapítvány és az állategészségügyi szolgálat honlapján ismerhetik meg az érdeklődők.
A Vigyél Haza Alapítvány hat éve dolgozik az Illatos úti Állategészségügyi Szolgálatnál lévő árva kutyák életkörülményeinek, örökbefogadási esélyeinek javításáért. Eddig a szervezet munkatársai több mint 500 állatot segítettek befogadó gazdához.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.