Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Egy egykori hajléktalan férfit mutatott be az RTL Klub Fókusz című műsora, aki 600 millió forintot nyert a lottón és egyenesbe jött az élete.
"Istenem, én nem kértem ennyi pénzt. Kértem egy kicsit, de ennyit nem" – erre gondolt először a lottó nyerőszámait megpillantva az a hajléktalan férfi, akinek a történetét az RTL Klub Fókusz című magazinja mutatta be kedden este.
Az interjút névvel-arccal vállaló Andraschek László tavaly szeptemberben épp Pestre indult az alkoholbetegeknek tartott tréningre, amikor beugrott a lottózóba, megnézni a nyerőszámokat, ott derült ki, hogy 600 millió forintot nyert a skandináv lottón.
A riportból kiderült, hogy László szeptember óta egy-egy házat vett maguknak feleségével illetve mindhárom gyermeküknek. Autót is vettek, a pénz nagy része azonban még így is megvan, ebből egy alapítványt szeretne létrehozni alkoholbetegeknek, mivel ő is alkoholfüggő volt.
A lottónyertes azt is elmondta a tévének, hogy két dologra vágyik még igazán: hogy meglátogathassa a testvérét Kanadában, és hogy elmehessen egy hajóútra feleségével, mert még sosem utazott óceánjárón. Luxusra azonban, azt mondja, nem vágyik.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.