Tájékoztatásuk szerint ugyanezen a napon szünteti meg a médiatanács és a rádió azt a szerződést, amely a Klubrádió által jelenleg használt 95,3 MHz-es frekvencián jogosítja műsorszórásra a rádiót. Ennek megszüntetését jogszabály írja elő, egy médium ugyanis ugyanazon vételkörzetben nem rendelkezhet két frekvenciával.
A döntéseknek köszönhetően a Klubrádió hallgatóinak egyetlen percig sem kell nélkülözniük a műsort, teendőjük mindössze annyi, hogy 2014. február 14-én 0 órától a 95,3 MHz-ről a 92,9 MHz-re kell állítaniuk készülékeiket - közölte a hatóság.
Tudatták azt is: a médiatanács a Klubrádiónak a frekvenciaváltás zökkenőmentes lebonyolítása érdekében tett több javaslatát elfogadta, és a felek egyeztetésének megfelelően beépítette a szerződésbe.
A közlemény emlékeztet arra: a médiatanács a Fővárosi Ítélőtábla döntésének alapján 2013. október 30-án indította meg a hatósági eljárást a Budapest 92,9 MHz körzeti rádiós műsorszolgáltatási jogosultság hasznosítására vonatkozó szerződés hatósági szerződéssé alakítására és a Klubrádió közösségi médiaszolgáltatásként történő elismerésére.
A grémium tavaly novemberben küldte meg a Klubrádiónak a Budapest 92,9 MHz-re vonatkozó hatósági szerződés tervezetét, és annak a hatósági szerződésnek a közös megegyezéssel történő megszüntetését tartalmazó tervezetét, amely a rádió jelenlegi frekvenciájára vonatkozik.
A Klubrádió december 3-ai beadványában biztosította együttműködéséről a testületet, de felvilágosítást kért az eljárással kapcsolatban, december 16-án pedig a Budapest 92,9 MHz besugárzási tervének elkészítéséhez szükséges adatokért fordult a hatósághoz.
A médiatanács válaszlevelében tájékoztatta a Klubrádiót, hogy a frekvenciaváltásra - más, korábban frekvenciát váltó rádiókhoz hasonlóan - a médiaszolgáltatás megszakítása nélkül kerülhet sor, az NMHH pedig két napon belül szolgáltatta a kért adatokat.
A Klubrádió a 2014. január 30-án érkezett beadványában további módosítási javaslatokat is előterjesztett, amelyeket a médiatanács az eheti ülésén meghozott döntésével elfogadott hatósági szerződésbe beépített.