Szívrohamban meghalt a Jobbik képviselőjelöltje

Meghalt a Jobbik képviselőjelöltje, Kopetti Tamás. A 47 éves politikus a párt szombati rendezvényén még letette a jelölti esküt, utána éjszaka kapott szívrohamot.

  • MTI MTI
Szívrohamban meghalt a Jobbik képviselőjelöltje

Szombat éjszaka szívrohamban elhunyt Kopetti Tamás a Jobbik mosonmagyaróvári önkormányzati és megyei közgyűlési képviselője, az ellenzéki párt képviselőjelöltje a Győr-Moson-Sopron megyei 5-ös választókerületben, az országos lista 91. helyezettje – közölte vasárnap a Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor. A 47 éves Kopetti Tamással a Jobbik szombati, miskolci kampánynyitóján még együtt tették le képviselőjelölti esküt – tette hozzá.

Kopetti Tamás meghatározó megyei vezetője és szervezője volt a Jobbiknak Győr-Moson-Sopron megyében – olvasható a közleményben. 2007-ben ő alapította meg a mosonmagyaróvári Jobbikot, és haláláig vezette is azt.

"Tamás mosonmagyaróvári önkormányzati és Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlési képviselőként is mindent megtett a város és a megye lakosságának hatékony érdekképviseletéért, emellett megyei alelnökként is többször újraválasztották párttársai. A Jobbik országos elnöksége megrendülten részvétét fejezi ki elhunyt harcostársunk családjának, gyermekeinek, barátainak, tisztelőinek és a Győr-Moson-Sopron megyei jobbikos tagtársainknak" – írták, Kopetti Tamást a Jobbik saját halottjának tekinti.

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.