Esőkkel indul a március, de 14-15 fok is lehet

Hétvégén 14-15 fok is lehet, de többfelé esőre is számítani kell.

  • MTI

Pénteken az ország középső részén erősen felhős vagy borult idő várható, és többfelé kell esőre, záporra számítani, délután esetleg zivatar is kialakulhat – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).

A Tiszántúlon és a Nyugat-Dunántúlon többnyire rövid időszakokra kisüthet a nap, és csak helyenként lehet záporeső. Estétől nyugat felől egyre nagyobb területen csökken a felhőzet. A déli szél, elsősorban a Dunántúlon, helyenként megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul, a tartósan esős tájakon lesz a hűvösebb. Késő estére 2 és 7 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton, március 1-én kezdetben a Dunától keletre eső, zápor kialakulhat, majd délután egyre többfelé előbújhat a nap – tette hozzá az idokep.hu meteorológiai portál. Hajnalban pára, köd képződhet nyugaton, délnyugaton és északon. A Dunántúlon megélénkülhet a délkeleti szél. A hajnal még sokfelé hűvös lesz, délután 9-15 fok várható.

Vasárnap keleten, északkeleten lehet kevesebb felhő az égen, nyugaton, délnyugaton ugyanakkor napközben eső, zápor kialakulhat. Az enyhe időben többfelé élénk lehet a légmozgás.

Hétfőn többfelé, kedden már kevesebb helyen alakulhat ki eső, zápor. A hőmérséklet hétfőn pár fokot visszaeshet, de kedden délen, délkeleten ismét 15 fok köré melegedhet a levegő. Helyenként élénk lehet a légmozgás.

Hozzászólások