„Nehéz volt megértetnem a családtagjaimmal és ismerőseimmel, hogy miért találom magam teljes zsákutcában, és miért fogok valószínűleg úgy dönteni, hogy nem megyek el szavazni” – írta Dávid nevű olvasónk korábbi cikkünkre reagálva, amelyben Senki Földjének kereszteltük el azt a pártszimpatizánsokon túli mezsgyét, ahol azok találhatóak, akik egyetlen jelenlegi politikai erővel sem tudnak azonosulni.

A huszonéves fiatal előre leszögezte: nem azért nem megy el április 6-án, mert nem érdeklik a közéleti kérdések. „Igenis nyomon követem az aktuálpolitikai életet, és igenis felelősségteljes és döntésképes állampolgárnak tartom magamat. És én úgy döntök, hogy nem teszem le a voksomat egyik jelenlegi párt mellett sem”.

„Miért is kötöttem ki a Senki Földjén? Bizonyára mindenkinek megvan a saját élete, az ezzel együtt járó nehézségek, gondok, valamint azok a dolgok is, amelyek meghatározzák, hogyan alakul a jövője. Amikor elmegyek szavazni, két szempont lebeg a szemem előtt: a hazánk érdeke, jóléte, valamint a magánéletem jövője. Az egyik nem választható el a másiktól, mert az egyik nem létezhet a másik nélkül, kölcsönhatásban vannak” – írta. „Egyszerre szeretnék egy olyan országban élni, ahol látom, hogy az ország érdekeit követik, és egyben engem, mint magánembert is képviselnek” – tette hozzá.

„Nekem igen fontos tényező, hogy meleg vagyok, és ezáltal rendkívül fontos nekem, hogy melyik párt hogyan áll hozzá azokhoz a kérdésekhez, amik engem, mint meleg identitástudatú személyt érintenek. Hisz a terveim közt szerepel, hogy szeretnék megállapodni és családot alapítani, ez nekem ugyanolyan természetes dolog, mint bárki másnak. Tinédzser korom óta tudom, hogy vágyom egy saját családra, nagycsaládban, sok rokonnal nőttem fel, nélkülük nem tudom elképzelni az életemet. Így tehát az sem kérdéses, hogy szeretnék gyerekeket nevelni”.

Dávid ezért azt is megvizsgálta, melyik párt hogyan áll ezekhez a kérdésekhez, mint írja, „minden számára hozzáférhető felmérést, interjút, közleményt” elolvasott a melegeket érintő kérdésekben. A végeredmény viszont az lett, hogy minden párt kipotyogott a rostán:

„Tisztában vagyok vele, hogy a jobboldal egyáltalán nem támogatja azokat a szükséges előrelépéseket, amik engem ahhoz fognak vezetni, hogy családot alapíthassak, és teljes mértékben egyenjogú állampolgárnak számítsak – ugyanazokkal (nem több, és nem kevesebb) a jogokkal, mint bármelyik másik ember, aki hazánkban él. Képtelen vagyok olyan pártokra szavazni, akikről tudom, hogy a jövőm ellen dolgoznak, és egyértelműen teljesen más értékrenddel rendelkeznek, mint én”.

„A baloldal nyitottságával, és a melegeket is támogató javaslataikkal egyet tudok érteni, de a másik szempont, az ország jövője alapján nem vagyok hajlandó olyan pártokra szavazni, akiknek a kormányzása alatt teljesen legatyásodott országunk. Vitatott az őszödi beszéd is, de szerintem azon nincs mit magyarázni, ha valaki bevallja, hogy szánt szándékkal tolt ki egy országgal. Engem senki ne próbáljon meg kijátszani, innentől fogva nem tudom támogatni a baloldal gazdaság- és egyéb politikáját sem” – magyarázta Dávid.

Miután a jobb- és baloldal kiesett, arra gondolt, hogy „jöhetnek a kis pártok”. „A liberálisokon gondolkodtam, de miután csatlakoztak egy olyan mozgalomhoz, akikkel egyáltalán nem tudok egyetérteni, ez sem egy járható út. Az LMP szimpatikus volt nekem, de miután ők is tárgyaltak a baloldallal, és ketté is vált a párt, nem vélem elég komoly pártnak őket”.

Pedig Dávid szerint a politika feladata lenne közvetíteni az emberek felé, így „a legrosszabb az, ha hallgat egy kormány bizonyos témákról”. „Mert ezzel azt közvetíti az emberek felé, hogy például az LMBTQ (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű kisebbségek összefoglaló jelölése) emberek témái, élete és nehézségeik tabu témák, és nem szabad róluk beszélni, és ez valami, amit szégyellni kell”.

Itt olvashat tovább arról, mások hogyan vacillálnak, elmenjenek-e, és ha igen, kire voksoljanak április 6-án.