szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy férfi ellen természetkárosítás alapos gyanúja miatt eljárást indítottak, mert két vörös vércsét és egy rókakölyköt tartott háza melléképületében.

Két, védett madárként nyilvántartott vörös vércsét és egy rókakölyköt találtak a rendőrök egy törökszentmiklósi házhoz tartozó melléképületben, emiatt egy férfi ellen természetkárosítás alapos gyanúja miatt eljárást indítottak – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Szabó Zita tájékoztatása szerint a rendőrséget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai értesítették, amikor csütörtökön egy fészerben elzárva felfedezték az állatokat. A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indított egy 45 éves férfi ellen, a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A két madarat és a rókakölyköt a természetvédelmi hatóságok szakemberei elszállították.

A vörös vércse hazai állományának csökkenése az 1960-as években kezdődött, elsősorban az apró rágcsálóknak kihelyezett mérgek miatt. Számuk napjainkban nőtt ugyan, de a korábbi szintet nem éri el. Az országban a leggyakoribb ragadozó madár, az állomány 3000-4000 pár között van, védett, eszmei értéke 50 ezer forint.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!