Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Alig két napjuk maradt a pártoknak arra, hogy összegyűjtsék a májusi európai parlamenti (EP) választáson az induláshoz szükséges legalább 20 ezer érvényes ajánlást; tucatnyi szervezet folytat még aláírásgyűjtést országszerte azért, hogy felkerülhessen a szavazólapra.
Bár a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) 36 pártot vett nyilvántartásba, közülük csak 22 párt, illetve pártszövetség kérte ki az ajánlóíveket a Nemzeti Választási Irodától (NVI) a támogató ajánlások gyűjtéséhez. Közülük öten - az MSZP, a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció - már le is adták a szükséges 20 ezer érvényes ajánlást, és a Nemzeti Választási Bizottság már nyilvántartásba is vette a listájukat, így ezek a listák biztosan szerepelnek majd a szavazólapon.
Az NVB által a választásra nyilvántartásba vett pártok közül több is bejelentette, hogy mégsem indul a választáson, így tucatnyi párt maradt versenyben, amelyeknek az aktivistái még dolgoznak azért, hogy a kedd délután 16 órai határidőig összegyűjtsék és leadják a listaállításhoz - és így a szavazólapra kerüléshez szükséges - 20 ezer érvényes ajánlást.
A választópolgároknak figyelniük kell arra, hogy csak az az ajánlóív hiteles, amelyen szerepel a választási iroda pecsétje, az ív sorszáma, és fel van tüntetve rajta az aláírásgyűjtő polgár neve és aláírása.
Ami tilos |
Ajánlásokat a választópolgárok zaklatása nélkül bárhol lehet gyűjteni. A törvény azonban tiltja az ajánlás gyűjtését az ajánló és a gyűjtő munkahelyén munkaidőben vagy munkavégzése közben, a fegyveres erőknél és a rendvédelmi szerveknél, a Magyar Honvédségnél és a központi államigazgatási szerveknél szolgálati viszonyban lévőtől a szolgálati helyen vagy szolgálati feladat teljesítése közben.Tilos ajánlást gyűjteni közösségi közlekedési eszközön, állami, helyi és nemzetiségi önkormányzat hivatali helyiségeiben, felsőoktatási és köznevelési intézményben, valamint egészségügyi szolgáltató helyiségeiben is. |
A gyűjtés befejezésekor az összes ívet (azt is, amelyen egy ajánlást sem tettek) le kell adniuk a pártoknak, különben le nem adott ívenként a minimálbér felének megfelelő bírságot szab ki a Nemzeti Választási Bizottság. Az országgyűlési választásokon a pártokat összesen 1,8 milliárd forintra bírságolták az időben le nem adott ajánlóívek miatt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.