Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Csaknem négy év elteltével továbbra sincs gyanúsítottja a sanghaji világkiállítás ügyében hivatali visszaélés, valamint csalás bűntettének gyanúja miatt indult nyomásnak – írja a Magyar Nemzet.
Június 7-éig meghosszabbították a nyomozás határidejét, ami újra meghosszabbítható a még szükséges nyomozási cselekmények függvényében – közölte a Fővárosi Főügyészség a lap szerint.
A Magyar Nemzet felidézte, hogy a rendőrség még tavaly decemberben az üggyel összefüggésben nyolc eljárást szüntetett meg bizonyíték hiányában, ugyanakkor az expóra kiírt közbeszerzési pályázattal, valamint a Miniszterelnöki Hivatal által kötött megbízási szerződésekkel összefüggésben tovább nyomoznak.
A lap utalt arra, hogy 2007-ben a szocialista kormány szerződést kötött a világkiállítás szervezőjével az expó magyar részvételéről. Kiderült, hogy a házigazdákénál jóval drágább, 1,2 milliárd forintról szóló megállapodás született, amelynek értelmében az MSZP közeli Genexpo Kft. végezhette el a munkát.
A Kehi vizsgálatai feltárták, hogy a vállalattal kötött szerződés kirívóan hátrányos volt az államnak – tette hozzá a beszámoló.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.