Kukoricával álcázták a szentesi drogültetvényt

Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki a hatóságok szerint indiai kendert termesztett egy szentesi tanya fóliasátraiban.

  • MTI MTI
Kukoricával álcázták a szentesi drogültetvényt

A vádirat szerint a szentesi férfi 2013 tavaszán felállított két nagy fóliasátrat a kenderneveléshez. A sátrak széleihez csemegekukoricát vetett, így álcázta a drogültetvényt.

A tanyán 2013. július 4-én tartott házkutatást a rendőrség: részben már leszedett, részben pedig éppen szüret előtt álló növényeket foglaltak le, megtalálták a feldolgozáshoz szükséges eszközöket is. A férfi otthonában más típusú drogokra, egyebek mellett amfetaminra is bukkantak.

A 32 éves vádlott az ügyészség szerint emellett éveken keresztül adott kölcsönt engedély nélkül, és előfordult, hogy megfenyegette, megverte adósait, ha nem tudtak fizetni.

A főügyészség a férfit kábítószer birtoklásával, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem kísérletével, jogosulatlan pénzügyi tevékenységgel, súlyos testi sértéssel, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással és felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás kísérletével vádolja. Fegyházbüntetést kértek rá.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.