szerző:
MTI

Lebontották egy kétszintes lakóház viharos szél által megrongált tetőszerkezetének egyes elemeit és két, korábban életveszélyesnek nyilvánított kéményét a tűzoltók vasárnap Kőszegen, mert azok a gyalogosokat és az autósokat is veszélyeztették - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel.

Balogh Nikoletta szóvivő tájékoztatása szerint Vas megyében szombaton kilenc, vasárnap pedig eddig huszonöt esetben vonultak ki a tűzoltók úttestre vagy személyautókra dőlt fák, leszakadt faágak, megbontott tetők, lehulló cserepek miatt.

Hozzáfűzte: a megye valamennyi pontjáról érkeznek bejelentések, a legnagyobb számban Szombathely és Kőszeg térségébe riasztják őket.

Korábban a szóvivő azt közölte, hogy a viharos szél letépte a keresztet a szombathelyi Szent Erzsébet katolikus templom tetejéről. A kereszt az úttestre zuhant, de sérülést nem okozott. A templomot a tűzoltók elővigyázatosságból szalagkordonnal vették körül, a tetőszerkezetet már átvizsgálták, az nem károsodott számottevően.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kiszivárgott, mikor mutathatja be az Apple az új iPhone-okat

Kiszivárgott, mikor mutathatja be az Apple az új iPhone-okat

Hiába a keleti nyitás, nyolc év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi hiány az ázsiai piacokon

Hiába a keleti nyitás, nyolc év alatt megduplázódott a magyar külkereskedelmi hiány az ázsiai piacokon

Szándékosan gázoltak el két izraeli fiatalt Ciszjordániában

Szándékosan gázoltak el két izraeli fiatalt Ciszjordániában

Elődöntős Vancouverben Babos Tímea

Elődöntős Vancouverben Babos Tímea

Már teszteli az Instagram az új funkcióit, hamarosan ezekre kattanhat majd rá

Már teszteli az Instagram az új funkcióit, hamarosan ezekre kattanhat majd rá

Harminc embert fogott el a rendőrség a Sziget Fesztiválon

Harminc embert fogott el a rendőrség a Sziget Fesztiválon