szerző:
MTI / hvg.hu

A szerbiai pártok felszólították a magyar hatóságokat, hogy haladéktalanul vonják felelősségre Pásztor István támadóit. A Vajdasági Magyar Szövetség illetve a vajdasági tartományi parlament elnökét tüntetők szidalmazták és köpködték kedden a Parlament előtt. Az önmagukból kivetkőzött asszonyok Gaudi-Nagy Tamás volt jobbikos képviselő felhívására estek neki a vajdasági politikusnak. Kedden a Jobbik is elhatárolódott a támadástól.

A kormányzó Szerb Haladó Párt, a VMSZ koalíciós partnere elfogadhatatlannak tartja, ha erőszakkal nyilvánítanak ki politikai álláspontot. A pártot sokkolta a Pásztor István elleni "politikai indíttatású támadás", és elvárják a magyar hatóságoktól, hogy büntessék meg a felelősöket.

Elítélte a vajdasági pártelnök elleni támadást a Vajdasági Szociáldemokrata Liga is, és ugyancsak követelte a támadók megbüntetését.

A Kossuth Lajos téren történtekkel kapcsolatban a Magyar Szó című vajdasági napilap megkereste Pásztor Istvánt. A pártelnök azt mondta, hogy a retorikából ítélve a Kossuth téren feltehetőleg a Jobbik által rendezett egyik demonstráción vettek részt az emberek.

Amikor kijött az Országházból, telefonálás közben arra lett figyelmes, hogy a hangosbeszélőn a nevét említették. "Nemzetárulónak neveztek, és magyarázatra szólítottak fel. Mire megfordultam volna, hogy meggyőződjek róla, valóban az én nevemet mondták, egyszerre csak egy idősebb nő kezdett el lökdösni, nemzetárulónak nevezve. Ezt követően nyolcan, vagy tízen fogtak körül, szitkozódva, hazaárulózva, átkozódva, majd elkezdtek lökdösni, és ketten vagy hárman meg is köpdöstek" – számolt be a történtekről a VMSZ elnöke.

A pártelnök az esettel kapcsolatban megdöbbenésének adott hangot. "Hihetetlenül megalázó, meglepő, letaglózó és méltatlan helyzet volt. Sok mindenre fel lehet készülve az ember, de hogy a dísztéren, a parlament alakulásának napján, egy ünnepi pillanatban ez érje, arra senki sem készülhet fel" – mondta.

Hozzátette, hogy a történtek még jobban megerősítik benne a meggyőződést, hogy mindaz, amit azok az emberek képviselnek, akik az eset "mozgatórugói voltak, köszönőviszonyban sincsenek a vajdasági magyar emberek meggyőződéseivel, és nem is lesznek soha".

©

Pásztor István kedden az MTI-nek azt nyilatkozta: „a hócipőm tele van azzal, hogy a jobbikosok folyamatosan megpróbálják megmondani, nekünk mit kéne csinálni (a Vajdaságban), aztán fogják az aktatáskájukat, és hazamennek Budapestre". 

A támadásról szóló videó ide kattintva látható. A valamivel több mint egy perces felvételen önmagukból kivetkőzött asszony szidalmazzák és köpködik a vajdasági politikust. Az incidesnt kedden a Jobbik is elítélte.

Gaudi-Nagy Tamás a történtek ellenére szerdán azt nyilatkozta: Pásztor István örüljön, hogy ennyivel megúszta, mert a hazaárulók lámpavason szoktak lógni.

Bajnai Gordon, az Együtt-PM Szövetség vezetője telefonon beszélt szerdán Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével, és minden jóérzésű magyar ember felháborodását tolmácsolta, valamint szégyenletesnek nevezve, hogy a nemzet főterén egy volt országgyűlési képviselő vezetésével inzultálták őt – közölték a pártszövetségtől.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kunetz a Honvédkórházban meghalt betegről: Komoly rendszerhibák vannak

Kunetz a Honvédkórházban meghalt betegről: Komoly rendszerhibák vannak

Orbán helytartót nevezett ki a Puskás-stadion és a foci-Eb élére

Orbán helytartót nevezett ki a Puskás-stadion és a foci-Eb élére

Politika helyett az ingatlanszakmában folytatja Heinz-Christian Strache

Politika helyett az ingatlanszakmában folytatja Heinz-Christian Strache

Ezek a legveszélyesebb munkahelyek ma Magyarországon

Ezek a legveszélyesebb munkahelyek ma Magyarországon

Jó húzásnak tűnik az Opel elektromos raliautója

Jó húzásnak tűnik az Opel elektromos raliautója

Kozák Danuta: Hiba csúszott a rendszerünkbe

Kozák Danuta: Hiba csúszott a rendszerünkbe