5,2 milliárdot veszít az egészségügy Lázár norvégokkal való izmozása miatt

A felfüggesztett összegből 40 lelki egészségközpontot állítottak volna fel, és magas biztonsági fokozatú ellátóhelyet építettek volna a veszélyes pszichiátriai betegeknek. Egyebek mellett.

  • hvg.hu hvg.hu
5,2 milliárdot veszít az egészségügy Lázár norvégokkal való izmozása miatt

16,9 millió euró, azaz 5,2 milliárd forint támogatástól esik el a magyar egészségügy, miután a Norvég Alap a Magyarországnak fizetett pénzek felfüggesztéséről döntött – értesült a keddi Népszabadság.

A lap információi szerint a Norvég Alapból érkező eü-pénzek felosztásával foglalkozó projektirodák nem álltak le, bíznak benne, hogy rendeződik a helyzet.

Ebből az összegből kapnának laptopokat a védőnők, és ebből a pénzből építettek volna ki negyven helyen lelki egészségközpontokat. Ebből a forrásból építettek volna magas biztonsági fokozatú ellátóhelyet az agresszív pszichiátriai betegeknek, és ebből szántak volna a gyermek- és ifjúsági drogambulanciák működtetésére is. Az egészségügyi kormánydöntéseket segítő monitoringrendszerre is költöttek volna a norvég pénzből.

A norvég nagykövetség pénteken közölte, hogy Norvégia, Liechtenstein és Izland az EGT és Norvég Alapok további magyarországi kifizetéseinek felfüggesztéséről döntött. A hivatalos közlés szerint a döntés nincs összefüggésben azzal, hogy a magyar kormány részéről Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár nyomást gyakorolt a norvégokra: adják a magyar állam kezébe a pénzek szétosztásának jogát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.