Felajánlotta lemondását az MSZP elnöksége

Felajánlja lemondását az MSZP teljes elnöksége a párt országos választmányának – jelentette be vasárnap este Mesterházy Attila pártelnök.

  • hvg.hu hvg.hu
Felajánlotta lemondását az MSZP elnöksége

Szomorúan vesszük tudomásul a választás végeredményét, csalódottak vagyunk, rosszabbul szerepelt az MSZP, mint ahogy azt vártuk, és ez újabb leckét ad a pártnak, még akkor is, ha Európában máshol is rosszabbul szerepeltek a szocialisták, mint korábban – mondta az MSZP elnöke.

Újabb stratégia készítése előtt le kell vonni a konzekvenciát, ezért az MSZP országos elnöksége testületileg felajánlja lemondását a párt országos választmányának. Ezt várhatóan a testület szombati ülésén tárgyalják meg – jelentette be Mesterházy Attila.

Kattintson Nagyítás-fotógalériánkért!
Stiller Ákos

Az MSZP elnöke utolsóként szólalt meg a pártvezetők között az EP-választás eredményeinek közzététele után vasárnap éjjel. Mesterházy Attila előre jelezte, hogy „rövid sajtónyilatkozatot” tesznek, amelyben gratulált mindenkinek, aki mandátumot szerzett. Egyben azt mondta, hogy két képviselőjüket, akiket Brüsszelbe küldenek, arra kérik, hogy működjenek együtt a demokratikus pártokkal, és a nemzeti érdekeket képviseljék.

Stiller Ákos

A politikus azt is mondta: sajnálják, hogy ilyen alacsony volt a részvétel az EP-választáson, és ez a nap biztosan nem a demokrácia ünnepe volt. Ezért minden politikus felelős, mert nem tudták elmagyarázni a választóknak, hogy komoly tétje van az EP-választásnak – vélte.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.