szerző:
HavariaPress

A Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) vizsgálata alapján nagy valószínűséggel kizárható, hogy műszaki hiba vezetett a szerda este, Kisapostag határában bekövetkezett repülőbalesethez.

A helyszínen tapasztaltak és a roncs helyzete alapján a KBSZ vizsgálóbizottsága azt valószínűsíti, hogy a repülőgép sérülései a földnek ütközéskor keletkeztek, és a becsapódáskor a repülőgép üzemképes állapotban volt. A roncs helyzetéből arra is lehet következtetni, hogy a repülőgép meredek repülési pályán, a függőleges tengelye körül forogva ért földet. A helyszíni megállapításokat erősíti, hogy a repülőgép május közepén légialkalmassági felülvizsgálaton esett át, amelyen műszakilag megfelelt.

A balesetvizsgálat további iránya minél több információ begyűjtése a repülés feltétezett céljáról, a végrehajtás módjáról és a repülés körülményeiről, illetve a fedélzeten lévő pilóták szakmai hátteréről. A típus mindkét ülésből egyformán vezethető, és a fedélzeten tartózkodó mindkét pilóta rendelkezett ezen repülőgép vezetésére jogosító engedéllyel.

©

A balesetet szenvedett repülőgép fedélzetén három olyan eszköz is volt, amelyek alkalmasak lehetnek a repülési pályát leíró GPS adatok rögzítésére. Tartalmuk kinyerésére azonban csak speciális laboratóriumi körülmények között lehet kísérletet tenni, mivel a baleset következtében jelentősen megrongálódtak. Ezért a KBSZ a balesetvizsgáló szervezetek európai hálózatának tagjaihoz fordul segítségért, amelyekkel már korábban is több alkalommal sikeres volt az együttműködés.

Szerdán kora este, naplemente előtt szállt fel a dunaújvárosi sportreptérről két emberrel a kétüléses, Apollo Fox típusú ultrakönnyű repülőgép. A reptéren nincs légi irányítás, a tervezett repülés nem volt bejelentésköteles, ezért csak hajnalban tűnt fel, hogy a gép nem érkezett vissza. Azonnal a keresésére indultak, s egy órán belül, a reptértől mintegy 800 méterre meg is találták a kukoricásba zuhant gép roncsait. A pilóta és utasa is életét vesztette.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Huawei szerint egy kerékpáron ülünk velük, és nagy kár lenne kiszerelni az egyik kereket

A Huawei szerint egy kerékpáron ülünk velük, és nagy kár lenne kiszerelni az egyik kereket

Hogy lehet a hétfő produktívabb?

Hogy lehet a hétfő produktívabb?

Tíz éve nyertünk vb-bronzot Egyiptomban – mi lett az U20-as hősökkel?

Tíz éve nyertünk vb-bronzot Egyiptomban – mi lett az U20-as hősökkel?

Akár ki is hátrálhat a kormány a 3-as metró támogatási szerződéséből

Akár ki is hátrálhat a kormány a 3-as metró támogatási szerződéséből

Vége a spontán Orbán-interjúknak, Kövér szinte eltiltotta a sajtót a politikusoktól

Vége a spontán Orbán-interjúknak, Kövér szinte eltiltotta a sajtót a politikusoktól

Megszületett a megállapodás a Brexitről

Megszületett a megállapodás a Brexitről