„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a felsőoktatási törvény mihamarabbi módosítást fogja kérni az ágazatért felelős minisztertől.
Körösparti Péter HÖOK-elnök azt mondta, kérik az ágazatért felelős minisztertől, hogy mihamarabb kerüljön napirendre a felsőoktatási törvénynek a Felsőoktatási Kerekasztalon elfogadottaknak megfelelő módosítása, amely a kancellári rendszer bevezetését tartalmazza. A módosítás része az is, hogy a rektorválasztás joga kerüljön vissza az egyetemekre, főiskolákra.
Emellett a Balog Zoltán miniszterrel kezdeményezett találkozón meg szeretnék azt is vitatni, hogy a hallgatói önkormányzatok gazdasági tevékenységének átláthatóbbá tételéhez milyen intézkedésekre van szükség.
A HÖOK hétvégi közgyűlésén részt vett Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára, aki beszédében a határon túli magyar felsőoktatásnak a nemzeti identitás megőrzésében és a határon túli értelmiségi elit képzésében vállalt szerepét emelte ki. A közgyűlésen elfogadták a tavalyi évről szóló gazdasági beszámolót és a 2014. év költségvetését, illetve a HÖOK mentorprogram szakmai beszámolóját. A szervezet által működtetett különleges hálózat célja, hogy tapasztalt felsőéves hallgatók segítsék a hátrányos körülmények közül érkező elsőéves hallgatók egyetemi, főiskolai beilleszkedését.
Körösparti Péter HÖOK elnök a mentorprogrammal összefüggésben hangsúlyozta, hogy a szervezet álláspontja szerint a továbbtanulás kizárólag az egyéni képességeken múlhat.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.