A Magyar Rádió rejtegeti, az OSA Archívum ingyen közzétette: 41 évnyi műsor lenyomata
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Ma alakul meg az új Orbán-kormány, az Országgyűlésben esküt tesznek a miniszterek.
A minisztereket Áder János köztársasági elnök nevezi ki reggel a Sándor-palotában. Az eseményről kizárják a média szereplőit, csak az MTI és az MTVA fotósa, operatőre és újságírója tudósíthat pénteken a Sándor-palotából.
Az Országgyűlésben délelőtt 11-kor kezdődő, egyórásra tervezett plenáris ülésen felszólal Orbán Viktor miniszterelnök, majd esküt tesznek harmadik kormánya tagjai.
A kabinetben Semjén Zsolt tárca nélküli miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter, Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, Lázár János pedig a Miniszterelnökséget vezető miniszter lesz.
Az alaptörvény értelmében a minisztereket a kormányfő javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A kormány a tárcavezetők kinevezésével alakul meg.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
A sebesültek közül kettő állapota súlyos.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.