szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

Előzetes letartóztatásban töltötte a hétvégét egy még aktív címzetes törvényszéki bíró - írja a HVG, amely új számában az igazságszolgáltatáson belüli büntetőügyekkel is foglalkozik.

A Nyíregyházi Törvényszék felszámoló bírájának, Kántorné Juhász Juditnak a felfüggesztését az akkor hatályos szabályok szerint csak az után kezdeményezte a bíróság elnöke, hogy a Debreceni Törvényszék múlt szerdán vesztegetés miatt hét évi börtönbüntetésre ítélte, és a szabadságvesztés mértékére tekintettel ott helyben döntöttek az előzetes letartóztatásáról is - írja az ügyről a HVG.

A bírói tisztségéből azonban csak hétfőn függesztették fel, az erről szóló határozatot lapzártánkkor munkahelyén, a Nyíregyházi Törvényszéken is nagyon várják. Addig ugyanis nem tudják másra szignálni a még nevén lévő cégügyeket.

Debrecenben nem ez volt az egyetlen bíróbotlási per tárgyalása: csütörtökön újabb, ezúttal szegedi bíró kezén kattant bilincs. A Szegedi Törvényszék büntetőbíráját, Németh Norbertet is csak azt követően tartóztatták le, hogy szabadságvesztése ítélték, őt 10 évre. Ő legalább már nem ítélkezett, mivel a szolgálati bíróság már 2012-ben felfüggesztette a tisztségéből.

Az igazságszolgáltatáson belüli büntetőügyekről bővebben az e heti HVG-ben olvashatnak.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!