Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Lemondásra szólította fel Botka Lászlót pénteken Szabó Bálint, aki a felszámolás alatt álló Szeviép Zrt. egyes alvállalkozóit képviseli.
A Demokratikus Koalíció korábbi politikusa a szegedi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy Botka László hazudott, amikor korábban azt állította: az önkormányzat nem állt szerződéses kapcsolatban az építőipari vállalkozással.
Szabó Bálint azt mondta: a cég részt vett a Napfényfürdő Aquapolis építésében, valamint az 1-es villamosvonal rekonstrukciójában is.
Botka László úgy reagált: a fürdő esetében egy részben önkormányzati tulajdonú cég, a villamosvonal korszerűsítésénél pedig a város egy-egy konzorciummal szerződött, amelyben részt vett a Szeviép Zrt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.