Tiszafüred térségében bárki bármit fogyaszthat, a turisták ott tartózkodása nem jár az átlagostól eltérő közegészségügyi kockázattal – mondta Sinkó-Káli Róbert.
Csak beteg állattal közvetlenül és tartósan foglalkozók, valamint a nyers húsát feldolgozók közül betegedtek meg, illetve esetükben áll fenn ennek gyanúja. A közétkeztetésben sem a kétes hússal érintkezőknél, sem a belőle készült ételből fogyasztóknál nem jelentkezett semmilyen tünet és panasz – húzta alá.
A debreceni Kenézy kórházban nyolc beteg, illetve megfigyelés alatt álló embert ápolnak, szombat óta nem változott a számuk.