Száz juh volt egy akolban, amikor belecsapott a villám

Jelenleg is lángol egy juhakol Hartán, de az állatokat sikerült kimenekíteni.

  • MTI MTI
Száz juh volt egy akolban, amikor belecsapott a villám

Villám csapott egy nádfedeles juhakolba kedden Hartán, az épület tetőszerkezetének egy része kigyulladt, de az állatokat még időben kiterelték – közölte a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelem.

Mintegy kétszáz négyzetméteren jelenleg is lángol a körülbelül kilencszáz négyzetméteres akol tetőszerkezete. 

A helyszínenre Kalocsáról, Kiskőrösről, Soltvadkertről és a Fejér megyei Dunaújvárosból 5 járművel 23 tűzoltó érkezett, akik az oltás mellett erőgépekkel megkezdték a tető bontását is. 

Az elsődleges adatok szerint senki sem sérült meg, és a villámcsapás után az épületben lévő mintegy száz állatot sikerült biztonságos helyre terelni – tette hozzá a helyettes.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.