Az oroszok szinte minden eddiginél nagyobb tempóban nyomulnak előre, amikor Trump végre távolodni látszik Putyintól
Az amerikai elnök most kezdi talán megérteni, hogy Vlagyimir Putyin sok mindent akar, de az ukrajnai béke ezek között nem szerepel.
Polt Péter legfőbb ügyész Hiszékeny Dezső MSZP-s országgyűlési képviselő mentelmi jogának a felfüggesztésére tett indítványt az Országgyűlés elnökénél – közölte a Legfőbb Ügyészség.
A legfőbb ügyész a vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként kérte a XIII. kerületben egyéni mandátumot nyert Hiszékeny Dezső mentelmi jogának felfüggesztését.
Hiszékeny Dezső csütörtök délután úgy reagált a hírre, hogy soha nem fogadott el senkitől pénzt - ötmillió forintot fogadott el egy üzlethelyiség bérleti jogáért a gyanú szerint. Szerinte így akarják befeketíteni őt a választási kampányban, és a hatalom el akarja némítani, mert gyanús ügyeket feszeget. Mentelmi jogáról önként lemond - tette hozzá.
Az ügyészség közleménye szerint az ügyben felmerült megalapozott gyanú szerint egy vállalkozó megtudta, hogy a XIII. kerületben van egy olyan üzlethelyiség, amelynek a bérleti jogát az önkormányzat eddig nyilvánosan nem hirdette meg, az jelenleg használaton kívül van.
Tavaly januárban Hiszékeny Dezső akkori alpolgármester – akinek a működési körébe tartozott a kerület üzlethelyiségeinek, lakásainak kezelése – közvetítő útján jogtalanul ötmillió forintot kért a saját részére azért, hogy az önkormányzat tulajdonában lévő üzlethelyiség bérleti jogát a bérlemény üzleti hasznosítását tervező személynek juttassa – írta a Legfőbb Ügyészség.
Hozzátették, hogy a jogtalan vagyoni előny átadására végül nem került sor. Hiszékeny Dezső országgyűlési képviselő cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas – írták.
Az amerikai elnök most kezdi talán megérteni, hogy Vlagyimir Putyin sok mindent akar, de az ukrajnai béke ezek között nem szerepel.
Bár Magyar Péter szerint a Tisza-kormány erősen támaszkodna a hazahozandó uniós támogatásokra, a pártvezető által emlegetett 8 ezermilliárd forint forrás megszerzése biztosan kivitelezhetetlen.
Denisz Smihalt egykori helyettese, Julija Szviridenko válthatja a poszton.
Nina Kutinát négy- és hatéves gyerekeivel együtt egy járőrözés során találták meg.