Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Miskolctapolcán megrendezett fesztiválon nem történt kirívó bűneset, de elfogtak két körözött személyt, és megtaláltak több intézetből szökött fiatalt is.
300 rendőrt küldött a rendőrség az idén Miskolctapolcán megrendezett EFOTT-ra július 15-e és 20-a között.
A csaknem százezer fős látogatószámot produkáló fesztiválon súlyosabb bűncselekmény nem történt – közölte a rendőrség a honlapján.
Két országos körözött személy, valamint több intézetből szökött fiatal is rendőrkézre került.
A rendőrök kilenc személy ellen kábítószer birtoklása, illetve új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt nyomoznak. Ketten ittasan vezettek, egy ember ellen pedig garázdaság gyanújával indult eljárás.
A rendőrök egy közlekedési balesetről tudnak a fesztivállal összefüggésben.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.