szerző:
MTI

Az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságának összehívását fogja kezdeményezni a szocialista Gúr Nándor a kormány által kötött stratégiai megállapodások áttekintésére.

Az MSZP országgyűlési képviselője, a bizottság tagja szombaton Budapesten sajtótájékoztatón azon véleményének adott hangot, hogy az elmúlt időszak elbocsátási hulláma miatt úgy tűnik, e megállapodások inkább vittek az emberektől, mint hoztak nekik. Felidézte, hogy a Nokia, a Magyar Telekom is ezer fő feletti elbocsátásokat jelentett be, de a Danone-tól, a Douwe Egbertstől és a Michelintől is küldtek el munkavállalókat.

Gúr Nándor szerint jó lenne tudni, hogy a kormány tudott-e stratégiai szövetségesei terveiről, kapott-e tájékoztatást. Ha a kormány tudott az elbocsátásokról, akkor miért nem tett ellene, ha elkerülhetetlenek az elbocsátások, miért nem megy a kormány azok elé, és próbál megoldást találni - tette fel a kérdést.

Az ellenzéki politikus azt mondta, azért fogja kezdeményezni a jövő héten a vállalkozásfejlesztési bizottság összehívását, mert "egy országgyűlési képviselő nem mehet el csak úgy ezek mellett a kérdések mellett".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Harry herceg reagált a pletykákra, haragban vannak-e Vilmossal

Harry herceg reagált a pletykákra, haragban vannak-e Vilmossal

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Kipróbáltuk a magyar okostükröt: szebbé nem tesz, de picit okosabbá igen

Megszületett az Irie Maffia énekesnőjének kisfia

Megszületett az Irie Maffia énekesnőjének kisfia

Kvíz: Tudja, melyik autómárka melyik országból származik? Még ezeket is?

Kvíz: Tudja, melyik autómárka melyik országból származik? Még ezeket is?

Több mint 28 milliárdot ér az Országház

Több mint 28 milliárdot ér az Országház

Több városban továbbra is magas a légszennyezettség

Több városban továbbra is magas a légszennyezettség