Kigyulladt egy társasház Kőszegen

Kigyulladt egy társasház tetőszerkezete Kőszegen a Bezerédy Imre utcában, a ház lakóit kiköltöztették, és ideiglenesen a Jurisics kollégiumban helyezték el - közölte a katasztrófavédelem szombat délután.

  • MTI MTI
Kigyulladt egy társasház Kőszegen

A házból összesen hetvennégy felnőttnek (köztük egy mozgáskorlátozottnak) és tizenkilenc gyermeknek kellett kiköltöznie, valamint két háziállat számára is elhelyezést kellett biztosítani.

A tűzoltók továbbra is a helyszínen dolgoznak, megbontották és átvizsgálják a tetőteret, a lakóknak (akik tűzoltói és rendőri kíséret mellett térhettek vissza otthonaikba, hogy felmérjék a károkat) pedig az értékmentésben segítenek.

Balogh Nikoletta, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a tűz miatt az épület harmadik emeletéről egy embert kellett kimenekíteni.

A társasház tetőszerkezete teljes terjedelmében égett, a lángokat két vízsugár mellett egy létrasugárral is oltották, a tetőteret pedig hőkamerával vizsgálták át.

A lángok megfékezésében kőszegi, szombathelyi, sárvári és körmendi tűzoltók vettek részt.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.