Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Több mint 10 olyan fotót adott ki az MTI szombaton, amin Párkányi Raab Péter, a Szabadság téri, német megszállási emlékmű szobrásza pózol nagy vihart kavart alkotásával.
Ebben az ügyben egy-két újságírót és történészt leszámítva két jó szándékú szereplő van: a kormány és én – nyilatkozta a Heti Válasz múlt heti számának a német megszállási emlékművet készítő Párkányi Raab Péter, aki az interjúban jól kiosztja a balliberális köröket, de azért azt is elárulja, hogy azért őt kérték fel, mert más a rövid határidőt nem vállalta.
A művészről a nemzeti hírügynökség, az MTI szombaton több mint tíz fotót közölt, ahogyan alkotása előtt pózol.
A Szabadság téri német megszállási emlékmű szobrait július 19-ről 20-ra virradó éjjel, stikában emelték a helyére, és a műemléket annyi bírálat érte a kitalálása óta, hogy egyetlen kormánytag sem vállalkozott arra, hogy kiálljon egy átadóünnepségre, ezért át sem adták. Azóta is kordonok és rendőrök vigyázzák.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.