Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ma kell minden jegyzőnek és megyei főjegyzőnek megállapítania, hány ajánlást kell összegyűjteniük az önkormányzati választáson induló jelölteknek, illetve hány ajánlás kell a listákhoz.
A választási eljárásról szóló törvény szerint az októberi önkormányzati választáson olyan jelöltek és listák vehetnek részt, amelyekhez összegyűjtötték az induláshoz szükséges számú választópolgári támogató ajánlást. Az országgyűlési és európai parlamenti választáshoz hasonlóan a választók most is több jelöltet ajánlhatnak.
Azokon a településeken, ahol tízezernél kevesebben élnek, egyéni listás jelöltek, a tízezer főnél népesebb településeken pedig egyéni választókerületi jelöltek indulhatnak a képviselő-testületi tagságért.
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvény szerint képviselőjelölt az lehet, akit az adott választókerület választópolgárainak legalább 1 százaléka jelöltnek ajánlott. Polgármesterjelölt az lehet, akit a 10 ezer vagy annál kevesebb lakosú település választópolgárainak legalább 3 százaléka, a 10 ezer lakost meghaladó, de 100 ezer vagy annál kevesebb lakosú település esetén legalább 300 választópolgár, a 100 ezernél több lakosú település esetén legalább 500 választópolgár jelöltnek ajánlott.
Bár a jogszabály rögzíti, hogy a jelölteknek a választók hány százalékának támogatását kell megszerezniük az induláshoz, a jelöltállításhoz szükséges ajánlások pontos számát a helyi választási iroda vezetőjének, azaz a jegyzőnek kell ma megállapítania.
A megyei lista állításához szükséges ajánlások számát a területi választási iroda vezetője, azaz a megyei főjegyző állapítja meg, a főpolgármester-jelölt állításához szükséges ajánlások számát pedig a Fővárosi Választási Iroda vezetője.
A megyei választókerületben listát az a jelölőszervezet állíthat, amelyik a választókerület választópolgárai 0,5 százalékának ajánlását összegyűjtötte. Főpolgármester-jelölt pedig az lehet, akit legalább 5 ezer fővárosi választópolgár ajánlott jelöltnek.
Az ajánlások számát ma kell megállapítani, ehhez pedig az augusztus 15-én, pénteken a névjegyzékben szereplők adatait kell alapul venni.
Az egyéni listás és az egyéni választókerületi jelöltet, a polgármesterjelöltet és a főpolgármester-jelöltet legkésőbb szeptember 8-án 16 óráig kell bejelenteni. A kompenzációs listát, a fővárosi kompenzációs listát és a megyei listát pedig legkésőbb szeptember 9-én 16 óráig kell bejelenteni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.