A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ új közbeszerzési eljárást indított egy hajdúböszörményi beruházáshoz, miután a Népszabadság korábban kifogásolta az eljárást – olvasható a lap hétfői számában.
A Klik közleményében azt írták: a közbeszerzés újraindításáról "belső vizsgálat eredményeképpen" döntöttek, és erről a lépésről a lapot is tájékoztatták.
Egy körülbelül 70 millió forintos meghívásos pályázatról van szó, amelyet a hajdúböszörményi iskola két új lakásotthonának építésére írtak ki. A nyertes, a Halász János egykori államtitkárhoz köthető Tömb 2002 Kft. úgy pályázott, hogy egyik ellenfele egy olyan betéti társaság volt, amelynek kültagja Halász János testvére.
A harmadik meghívott cég, a DH-Szerviz Kft. pedig a Kliknél és más intézményeknél is többször pályázott együtt a Tömb 2002 Kft.-vel.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.