szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bodnár Zoltán, a Liberálisok főpolgármester-jelöltje szociálisan érzékeny, a szegényeket támogató városvezetést ígér megválasztása esetén.

Az őszi önkormányzati választáson önállóan induló ellenzéki párt politikusa kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről újságíróknak. Úgy fogalmazott, a szegények támogatása egyenesen levezethető a liberalizmus eszméjéből, "mert a liberalizmus nem az, amiről Orbán Viktor beszél". A liberalizmus ugyanis esélyegyenlőséget, társadalmi szolidaritást és keresztény együttérzést is jelent – mondta Bodnár Zoltán, majd megjegyezte, a város vezetőjeként civil szervezetekkel és egyházakkal is együttműködne.

A Liberálisok jelöltje közölte, megválasztása esetén szociális bérlakásprogramot indítana, amihez a korrupcióval szembeni zéró toleranciával és átlátható gazdálkodással teremtene forrást. Szólt arról is, hogy olyan kreatív szemléletű városvezetést szeretnének, amely támogatja Budapest sokszínű kultúráját.

Fodor és Bodnár
MTI/ Bruzák Noémi

Fodor Gábor, a párt elnöke és független országgyűlési képviselője aláhúzta, a Liberálisok önállóan indulnak az októberi önkormányzati választáson, vagyis nem készülnek együttműködni a baloldallal az áprilisi parlamenti voksoláshoz hasonlóan.

A politikus szerint ennek oka, hogy a baloldali pártok nem keresték őket és főpolgármester-jelöltjükhöz, Falus Ferenchez sem kérték a Liberálisok támogatását. Fodor Gábor ezt hibának tartja, mert szerinte az új önkormányzati választási törvény mellett csak széles összefogással lehetne legyőzni a Fideszt.

A párt elnöke közölte Budapesten keddig 16 önálló és 4 közös polgármesterjelölttel, valamint 171 önálló és 68 közös képviselőjelölttel rendelkeznek, míg vidéken 101 önálló képviselőjelöltet és 17 polgármestert kívánnak indítani.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!