szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak a zalai rendőrök egy férfit, akinek elfogásakor a lakásán több, cserépben nevelt kábítószergyanús növényt is találtak – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.

A rendőrség egy 60 éves zalaegerszegi férfi feljelentése alapján jutott el a 32 éves gyanúsítotthoz.

A feljelentőt még augusztus 24-én értesítették a Zala Megyei Kórházból, hogy 25 éves fia állapota súlyosbodott, koponyaműtétet kell végrehajtani rajta, ezért Szombathelyre szállítják. Az apa addig nem is tudott arról, hogy fia, akit előző este látott utoljára, kórházba került.

A nyomozók kiderítették, hogy a 32 éves zalaegerszegi férfi augusztus 23-án este verte meg a 25 éves áldozatot, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrök augusztus 29-én fogták el a feltételezett elkövetőt, ekkor az otthonában több, cserépben nevelt kábítószergyanús növényt is találtak.

A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, a Zala Megyei Főügyészség azonban a napokban szabadlábra helyezte a férfit. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés megalapozott gyanúja, továbbá kábítószer birtoklásának gyanúja miatt is eljárást indítottak a 32 éves K. László ellen.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!