Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél (PDSZ) szeptember végéig kivárnak a tanárok elmaradt bankszámla-kompenzációjának kifizetése ügyében, de ha nincs visszajelzés, ezt követően jogi úton kezdik el érvényesíteni a követeléseiket – közölte a Magyar Nemzet.
Mától letölthetik a pedagógusok azt a kérvényt, amivel a munkáltatójuknál igényelni tudják az elmaradt bankszámla-kompenzáció kifizetését – írta a Magyar Nemzet. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke szerint a sablon az érdekképviselet honlapján érhető el.
Az elnök szerint a tanítókat és tanárokat három évre visszamenőleg megillető támogatás fejenként 20-60 ezer forintot jelent. Felidézte, korábban a Kúria elvi határozatban mondta ki, hogy ez a költség minden közalkalmazott esetében a munkáltatót terheli.
Az állami iskolák fenntartásáért felelős Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) a PDSZ számításai szerint legalább kétmilliárd, legfeljebb hétmilliárd forinttal tartozik a pedagógusoknak.
Mendrey szerint szeptember végéig kivárnak, mert szeretnék elkerülni a pereskedést, ám ha semmilyen visszajelzést nem kapnak, akkor jogi úton kezdik el érvényesíteni a követeléseiket, vagyis nem kizárt, hogy már a jövő hónapban pedagógusok tömege fordul bírósághoz.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.