„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének volt ügyvezetője Lázár János tanácsadója lett a Magyar Hírlap szerint.
A Magyar Hírlap értesülése szerint szeptembertől a kormány munkáját segíti Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatója. A lap úgy tudja, hogy a volt igazgató Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter tanácsadójaként látja el feladatát.
A Magyar Hírlap keddi cikkében emlékeztet arra, hogy a miniszter mára hívta össze a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését. A miniszter kifejtette, a kormány stratégiai jelentőségűnek tartja a magyarországi zsidó közösségekkel való együttműködést, ugyanakkor szerinte ezt az elmúlt időszakban számos kérdés megnehezítette. Szerinte több esetben maguk a zsidó közösségek kérdőjelezték meg a nevükben véleményt formálók képviseleti jogosultságát.
A miniszter a keddi ülés napirendjére javasolta a zsidó temetőkről és az antiszemitizmus monitorozásáról való tárgyalást. Tizennégy zsidó szervezet a Sorsok Házáról, az oktatási együttműködés továbbfejlesztéséről, a zsidó civil élet támogatásáról és a progresszív zsidó egyházak státusának áttekintéséről egyeztetne – írja az újság.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.