A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
A válófélben lévő nő iratokat vitt a férjének, de nem ment be hozzá, ezért a férfi utánabiciklizett és megverte.
Nem kérte a kávét, ezért fejbe vágta feleségét egy gumikalapáccsal egy férfi Röszkén – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
A mentők jelentették be hétfőn korán reggel, hogy egy férfi bántalmazta válófélben lévő feleségét. A helyszínre irányított rendőröknek az asszony elmondta, hogy reggel iratokat vitt a férfinak. Nem ment be, ezért a férje utána ment kerékpárral. Először egy gumikalapáccsal vágta fejbe, majd ököllel bántalmazta.
V. Lajos azzal védekezett, hogy reggel nem vette be a gyógyszerét, felesége pedig még a kávét sem fogadta el, ezért lett mérges.
Az 56 éves röszkei lakos ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indult eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.