Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Nem vár ellenzéki áttörést az önkormányzati választásokon a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc erről egy keddi választási gyűlés előtt beszélt újságíróknak Békéscsabán. Azt mondta, hogy nem lesz áttörés, október 12-én, amikor majd ott ülnek a tévék előtt, továbbra is narancssárga lesz az ország nagyobbik része.
"De jó néhány olyan helyen, ahol eddig a Fidesz adta a kerületi vezetőt Budapesten, a város vezetőjét vidéken, nyerhetünk. Csak ott győzünk, ahol összefogtunk. Nem azért mert én azt szeretném, (...) hanem azért, mert a diktatúra, az önkény és a szabadság között nincsen félút" – tette hozzá a DK elnöke, aki Velkey Gábor, a baloldali-liberális ellenzék közös békéscsabai polgármester-jelöltje mellett kampányolt.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.