szerző:
MTI/Népszava

Erről a Népszavának nyilatkozott a politikus.

Aki váltást akar, arra fog voksolni, akit esélyesnek tart, hogy leváltsa Tarlós Istvánt és megszabadítsa a fővárost attól, amit az elmúlt négy-öt évben a Fidesz csinált - mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke a Népszavának adott interjúban.

A lap szombati számában közölt beszélgetésben a politikus azt mondta, meggyőződése, ha Bokros Lajos győz, van remény a változásra. Kunhalmi Ágnes – aki marad pártjában, és társaival együtt küzd azért, hogy az MSZP talpra álljon – ahhoz tartja magát, amit Tóbiás József elnökké választásakor mondott: az önkormányzati választás lokális ügy, a helyi vezetők döntenek. Mint mondja, az emberek érdekeire kell tekintettel lenni, egyetlen választáson nem lehet helyreállítani az MSZP hegemón szerepét.

Arra a kérdésre, hogy mekkora szerepe volt az MSZP-nek abban, hogy Falus Ferenc visszalépett, Kunhalmi Ágnes azt felelte: a korábbi közös főpolgármester-jelölt visszalépése kész helyzetet teremtett számukra. Azt viszont nem tudja - tette hozzá -, hogy Falus Ferenc érzelmi alapon vagy inkább politikai elhatározásból döntött úgy, visszalép. Az MSZP budapesti elnöke az októberi választáson jobb eredményre számít, mint 2010-ben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Átjárhatóbb határokért is imádkoztak Orbán és Merkel előtt Sopronban - kövesse nálunk az eseményt!

Átjárhatóbb határokért is imádkoztak Orbán és Merkel előtt Sopronban - kövesse nálunk az eseményt!

Vannak, akik rettegnek az augusztus 20-i tűzijátéktól

Vannak, akik rettegnek az augusztus 20-i tűzijátéktól

Cristiano Ronaldo új reklámja majdnem olyan bugyutának tűnik, mint Joey a férfirúzzsal

Cristiano Ronaldo új reklámja majdnem olyan bugyutának tűnik, mint Joey a férfirúzzsal

Elhunyt a Jysk alapítója

Elhunyt a Jysk alapítója

Lezuhant és kigyulladt egy kisrepülő a Balaton-felvidéken

Lezuhant és kigyulladt egy kisrepülő a Balaton-felvidéken

"Meghalok a fájdalomtól, segítenének?" - kilenc nappal utolsó hívása után sem találják a francia férfit

"Meghalok a fájdalomtól, segítenének?" - kilenc nappal utolsó hívása után sem találják a francia férfit