Az LMP ingyenes sportolási lehetőséget biztosítana Budapesten

Az LMP ingyenesen használható sportpályákat hozna létre Budapesten a fővárosiak sportolási lehetőségeinek bővítése érdekében.

  • MTI MTI
Az LMP ingyenes sportolási lehetőséget biztosítana Budapesten

Ezt Csárdi Antal, az ellenzéki párt főpolgármester-jelöltje jelentette be vasárnap a XVI. kerületben tartott sajtótájékoztatóján, amelyen Mizsei László, az LMP kerületi polgármesterjelöltje is részt vett.

Csárdi Antal úgy fogalmazott, miközben a kormány százmilliárd forintokat költ új stadionok építésére, addig a budapestieknek az iskolán kívül nem áll rendelkezésükre ingyenes sportolási lehetőség.

"A kormány fordítva ül a lovon" - mondta, majd kiemelte, a sportolást nemcsak a kivételezetteknek kell elérhetővé tenni, hanem minél szélesebb körben, például a hátrányos helyzetűeknek is biztosítani kell.  Mizsei László azt kezdeményezte, hogy minden iskolában helyezzenek el legalább egy pingpongasztalt, és emellett ígéretet tett arra, hogy kerületükben ismét biztosítják egy sportpálya ingyenes használatát, amit szerinte a városrész jelenlegi vezetése szüntetett meg.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.