szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Körülbelül ezer, többségében román állampolgár jelentkezett be állandó lakosként az elmúlt másfél év alatt egy XXIII. kerületi, egyébként mindössze 40 fős panzióba – számol be a Népszabadság.

Nagyjából ezren jelentkeztek be állandó lakosként másfél év alatt egy negyvenágyas soroksári panzióba – írta csütörtöki számában a Népszabadság. A lap szerint az érintettek többsége román állampolgár, akiket bár meglehet, hogy nem ez vezérelt, uniós állampolgárként szerepelnek a XXIII. kerületi választói névjegyzékben és szavazhatnak az önkormányzati választáson.

A Népszabadságnak Laza Margit jegyző azt mondta: egyeztettek a járási hivatallal, és arra jutottak, nincs jogszabályi korlátja annak, hogy egy címen hányan létesíthetnek lakóhelyet. A lakcímek fiktívvé nyilvánításának lehetőségéről utóbb tájékoztatták a szállásadót, de álláspontjuk szerint erre "egyedi, azaz több száz eljárásban kerülhet sor, amely eljárások hivatalból nem indíthatók meg".

A lap szerint a jegyző a helyi választási bizottság egy korábbi ülésén azt mondta: a hivatal nem hivatalos forrásból úgy tudja, hogy a panzióban egy logisztikai cég munkatársai létesítettek lakóhelyet, nagy részük "valószínűleg már nem is dolgozik ott, sőt talán már az országban sincsenek, de a címük még mindig él".

Népszabadság rögzítette: aki olyan állandó lakóhelyre jelentkezik be, ahol ténylegesen nem él, közokirat-hamisítást követ el. A bejelentkező az elkövető, a tulajdonos bűnsegéd.

A lapnak nyilatkozó, pontosan meg nem nevezett jogászok szerint ezer új bejelentkezőnek szemet kellett volna szúrnia a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban. A lap kérdésére a hivatal tudatta: a Népszabadság levelében foglaltak miatt vizsgálatot indítottak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A teljes utcai világítást környezet-, alvás- és rovarbarátra cserélik Bécsben

A teljes utcai világítást környezet-, alvás- és rovarbarátra cserélik Bécsben

Megcsinálták az emberként sakkozó mesterséges intelligenciát, ön is kipróbálhatja

Megcsinálták az emberként sakkozó mesterséges intelligenciát, ön is kipróbálhatja

Radics Petit, a HVG-t és a kormányközeli videómegosztót promózza az ingyenes állami szoftvercsomag

Radics Petit, a HVG-t és a kormányközeli videómegosztót promózza az ingyenes állami szoftvercsomag