Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hátrányos helyzetű családokhoz juttatta el a számítógépeket a Microsoft és a magyar kormány a Digitális Közösség Miskolc nevű program keretében. A pályázaton nyertes laptopokra jogosultak mintegy 40 százaléka az álláskeresők, a 45 év felettiek, a kismamák és a megváltozott munkaképességűek közül került ki.
Tizenhétezer család jutott számítógéphez a Microsoft és a magyar kormány közös, Digitális Közösség Miskolc elnevezésű programjának köszönhetően. A családok pályázat útján, térítésmentesen jutottak a gépekhez, ezek kezelését és az internet használatát pedig díjmentes képzéseken sajátíthatják el.
A pályázaton nyertes laptopokra jogosultak mintegy 40 százaléka az álláskeresők, a 45 év felettiek, a kismamák és a megváltozott munkaképességűek közül került ki. Nekik munkahelyük megtalálásában, megtartásában és az önképzésükben segíthet a program - közölte a számítástechnikai vállalat.
A hátrányos helyzetű általános és középiskolás diákoknak, valamint az egyetemistáknak a továbbtanulásban nyújtanak segítséget a laptopok, ezzel későbbi munkavállalási esélyeik növekedhetnek. Az idősebbek sem maradtak ki a programból; nekik a hivatalos ügyek intézésében, valamint a családdal való kapcsolattartásban, és a tájékozódásban segíthetnek az eszközök.
A nyertesek csaknem háromnegyede él Miskolcon, egynegyede pedig a miskolci járás más településein. Az eddig négymilliárd forintba kerülő program a közeljövőben újabb hátrányos helyzetű régiókkal egészül ki.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.